Fogadjak örökbe?

2020. május 27. - Miutcánk

Mindig is volt kutyám. Pontosabban kutyánk. A két mondat közti különbség nagyon is fontos, mert a család közös kutyája meg a veled egy háztartásban élő kutya, aki a nővéredé, de azért a tiéd is, az nem a te kutyád. Tehát nem volt még kutyám.

A karantén első pár hetében én is kihasználtam a lehetőséget: takarítottam, rendezgettem a lakásomat, megnéztem pár filmet, amire nem volt eddig időm. De amikor már a szerszámos ládában méret szerint tettem rendbe a csavarokat... na az durva volt. Mikor egyértelmű volt már, hogy ez a helyzet még tart egy darabig, akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy valamit mégis jó lenne csinálni. Mert valljuk be: 11-kor pizsamában reggelizni és egész nap régi sorozatokat nézni egy idő után kicsit befordít.

Pár hónapja - kissé hirtelen felindulásból - elmentem megnézni egy kutyát, aki egy ideiglenes gazdinál várta már fél éve, hogy valaki befogadja. Nagyon tetszett, de a közös séta alatt, ahogy mesélt róla ideiglenes gazdija, kiderült, hogy nem igazán passzolunk egymáshoz. Azon is elgondolkodtam, hogy az egyetem utolsó félévében kutyát vállalni, amikor azt se tudom, mi lesz pár hónap múlva, nem lenne túl bölcs. Szóval fájó szívvel lemondtam róla, és próbáltam kerülni az örökbefogadós posztokat.

Jött a karantén és hogy, hogy nem, megint elém ugrott egy rakás gazdira váró szegény kutya képe. Mivel a helyzetem változatlan - diplomázó egyetemista, sok különböző munkahellyel - már nem azokat a kutyákat néztem, akik végleges otthont keresnek, hanem olyanokat, akiknek segítene az ideiglenes elhelyezés is. Így találtam rá Korira. SOS kerestek neki befogadót, úgyhogy sok-sok sms, hívás és tanakodás után végül azt se vártam meg, hogy fuvart tudjanak szerezni; a nővéremmel együtt lementünk érte Ózd mellé. A gondozók kihozták Korit a menhely elé - külön örültem, hogy nem kell bemenni, mert szívfacsaró látvány lehet 300 gazdátlan kutya egy helyen - és meglepődve konstatáltam, hogy ez a kutya kicsit nagyobb, mint vártam. És egy kicsit ducibb. Sétáltunk kicsit, elbúcsúztak tőle a gondozói és beszálltunk az autóba. Pontosabban hosszas kérlelés után megemeltem a körülbelül 23 kilós kutyát és beraktam a kocsiba. 2,5 óra autózás várt ránk, amit sok megállás szakított meg. Nagy stressz egy állatnak egy ilyen hirtelen váltás; jön valaki, megsimogat, beszél hozzám, majd betesz egy autóba és elvisz. Próbáltam nyugatni, simogattam, de Kori még mindig félt, lihegett és bizony hányt. Nem is egyszer. Boldogan - legalábbis részemről biztosan - érkeztünk meg a lakásomhoz, és jött az első séta. Na most képzeld el, hogy falun éltél, erre 3 óra utazás után a VII. kerület közepén találod magad.

Fontos tudnivaló: Korit megverték, mielőtt a menhelyre került. Hiába szerette a gondozóit és szelídült sokat, egy vadidegen mellett bizony sokszor kirántotta volna a fejét a nyakörvből. Mert hát ki tudja, hova visz ez az ember?

Például egy lépcsőházba. Lépcső. Az első fordulóig még okés, ott kisebb vitába keveredtünk arról, hogy muszáj-e tovább menni, de nyertem.

Sajnos az első napot még egy sokkoló esemény zárta: a fürdetés. Ezt szerettem volna kihagyni, de nem lehetett, mert egy rajzfilmfigurához hasonlóan szinte látni lehetett a bűzcsíkot, amit maga után húzott. (Kezdők hibája: végre beemeled a kutyát a kádba, majd rájössz, hogy túl messze van a kutyasampon, ezért egy pillanatra elengeded a már vizes kutyát, és hopp…)

A szobám ajtaja előtt ott volt a kölcsönkapott kis fekhely (egy fele akkora kutyáé), az ajtót természetesen nyitva hagytam. Az ébresztőt reggel hétre állítottam be.

Sokszor felébredtem éjjel; néztem, hogy hogy van. Ilyenkor Kori is felkelt, és nézte, hogy mit nézek. Többnyire békésen aludtunk. Hétkor magamat meghazudtolva pattantam ki az ágyból, hogy sétálni vigyem, és elmorzsoltam egy könnycseppet, hogy nem csinált semmi olyat a lakásba, amit takarítani kellene.

Mint egy újdonsült anyuka, kezdek kiborulni, hogy ebből a kutyából 2 napja nem jött ki semmi. Mindenki nyugtat, hogy ez normális, a stressztől van, ha megnyugszik, majd pisil-kakil. Azért én már hívtam az állatkórházat, készenlétben tartottam a segítséget, mert lehet, hogy ő bírja még, de én már nem sokáig.

Ha egy átlagos péntek este hallottál valami örömujjongást az Almássy tér felől, az én voltam. Mindenki hülyének nézett, de hát Kori 2 nap után végre könnyített magán, ezért én is megkönnyebbültem.

Szépen, lassan kialakult a napi rutinunk. Már nem a szobám előtt alszik, sőt, az ajtót is becsukom. Mikor megszólal az ébresztőm, Kori az ajtóm elé fekszik. Tudja, hogy legalább kétszer megnyomom a szundit, mielőtt nagy nehezen felkelek és hiába tudom, hogy ott van, néha így is majdnem átesek rajta.

Már nem esik neki az ételnek, leül, várakozva néz, amíg nem jelzem, hogy ehet (Nézd itt nézi!).

Apró hülyeségeknek örül ilyenkor az ember. Mondjuk amikor elcsórja egy másik kutya labdáját, de odahozza neked. 100-ból 10-szer, de az nagy öröm. Vagy amikor tényleg odajön a hívásra. Vagy a harmadikra.

Mindketten társasági lények vagyunk, és legalább egyikünk mehet játszani a barátaival. Mert lettek azok is. Alma, Zsuzsi, Dexter, Léna, és még sorolhatnám.

Érdekesség a kutyafuttatók kis közösségéről: a kutyák nevét eléggé könnyű kideríteni, de a gazdikét én szinte sose tudom. Kivéve az olyan ikonikus tagokat, mint Margit néni, aki mindig felköszön, ha az erkélyen ücsörgünk.

Fene se gondolta volna, hogy így megszeretsz egy kutyát, akiről pontosan tudod, hogy nem veled fogja leélni az életét. Egy másik ideiglenes gazdi mondta, hogy ezért nem szabad olyan kutyát választani, akiről azt gondolod, hogy passzolna hozzád. Hát ezt elszúrtam. A másik “bölcsesség” az volt, hogy olyan ez, mint egy nyári szerelem egy fesztiválon. Amikor valakivel nagyon klappoltok, de tudod, hogy mikor ennek vége, ő a világ másik felére fog utazni, ennek ellenére ‘csakazértis’ élvezitek a közösen töltött időt.

Amikor jött a hír az első gazdijelöltről, egész este sírtam. Hogy adhatnám oda bárkinek Korit? Jött az alkudozás magammal, hogy majd megoldom, mi túl jó páros vagyunk. És akkor ül az ember egyedül, pontosabban a cuki négylábúval a kanapén (mert ezen a ponton már a kanapéra is feljöhet), és magát győzködi. Erről is, arról is. Milyen jó neki velem. Milyen jó lenne neki egy kertes házban. Mennyire szeret engem. Mennyire szeretne minden hétvégén kirándulni. Mennyire szereti a kis barátait. Mennyire jó lenne, ha valaki be tudná vinni a munkahelyére. És még sorolhatnám.

A mi sztorinknak még nincs vége. Randizgatunk már jelöltekkel, és örülök neki, hogy első alkalommal sem azt néztem, hogy mi nem jó bennük. Hanem azt, hogy jó lenne-e Korinak náluk?

Előfordul persze, hogy az ideiglenes gazdiságból végleges lesz. Én még kitartok az eredeti tervem mellett, keresem az igazit Korinak, addig pedig vigyázok rá.

A kutyához kell némi önismeret - gondoltam én. Most már viszont úgy látom, a kutya segít abban, hogy másképp lásd magad. Nagy szavak ezek, de nekem tényleg segített az önreflexióban, persze nem oldotta meg, sőt, kicsit össze is zavarta a magamról alkotott képemet.

Kérdezték tőlem, hogy mi lesz, ha Korinak állandó gazdija lesz; befogadok egy másik kutyát? Még az is lehet. De kell egy kis idő majd. Mert ilyen jófej kutya nincs még egy. Még ha az agyamra is megy néha. Aki a kis hab testét eldobja, és fetrengve rágcsálja a bokádat. Vagy kihúzza az éppen megkötött cipőfűződet. Akinek denevérfülei vannak, amik a játék során tökéletesen hangszigetelnek. Aki mindenkihez odamegy egy kis simogatásért. Akinek röhögve tudom azt mondani, hogy Korikám nem sok vagy, hanem rengeteg - ő meg csak néz rám és röhög. Aki beleszuszog a füledbe, majd egy váratlan pillanatban azt is megcsócsálja, de csak úgy kedvesen.

Ideiglenes gazdinak lenni nagy élmény. Te vagy az állomás a menhely és a szerető, végleges otthon között. De nem csak parkol nálad a kutya, hanem kivirul, és megmutatja az igazi személyiségét.

Voltál már ideiglenes befogadó? Vagy te már megtaláltad a kutya/cica párodat? Meséld el a legjobb sztoritokat!

Mielőtt belevágsz, gondold át!

Mielőtt elkezded vadul böngészni az ideiglenes vagy végleges örökbefogadásra váró kutyusok képeit, gondolkodj.

Mit tervezel a következő 10-15 évben? Mert ha szerencsés vagy, akkor addig neked bizony mindig lesz valaki, akiért felelősséget vállalsz. Ez nem jelenti azt, hogy sosem bulizhatsz többé, nem alhatsz hétvégén sokáig, vagy nem utazhatsz sehová. Csak mindig ott lesz a fejedben, hogy addig ő hol van?